Mit tegyünk, ha megtörtént a baj?
Ha a megelőzéssel már elkéstünk, akkor először határozzuk meg, hogy hol keletkezhetett a dugulás. Ez egyszerűbb, mint gondolnánk. Mivel a lefolyócsövek eldugulása esetén a víz nem tud lefolyni, így csak azt kell figyelnünk, hogy a dugulás észlelésének helyén kívül feljön-e máshol is a víz. Egyszerűen elmagyarázom.
Általában minden háztartásban a zuhanyzó-, és a kád lefolyója van a legalacsonyabban. Ezt követi magasságban a WC-jé, majd körülbelül azonos magasságban van a mosogató-, és a mosdókagyló lefolyója. Minden lefolyócső valahol találkozik, azaz egy csőbe futnak össze. Ha tehát a példa kedvéért a mosdókagylóba folyatjuk a vizet, és azt tapasztaljuk, hogy a zuhanyzóban jön fel, akkor valahol lent, a főcsőben keletkezett a dugulás. Ez a legrosszabb. Ha viszont csak a mosdókagylóban jön fel a víz, és máshol nem, akkor értelemszerűen csak annak a csöve van eldugulva. Ennek azért van jelentősége, mert így azonnal megállapíthatjuk, hogy milyen módszert kell alkalmaznunk.
Ha csupán a mosogató, vagy a mosdókagyló csöve dugult el, akkor először mindig a szifonokat nézzük át, itt általában megoldódik a problémák nagy része. Jól tesszük egyébként, ha már építkezésnél hozzáférhetővé tesszük a kád szifonját is, hogy később ne kelljen bontani ilyen banális hiba miatt. A legtöbb esetben egy szilikonnal rögzített csempe mögött rejtőzik, amit némi erőfeszítéssel el lehet mozdítani. Egyébiránt a szifonok átvizsgálásával nem szükséges megvárnunk a dugulást, évenként nem árt, ha leellenőrizzük őket akkor is, ha nem észleltünk semmi problémát. Ezzel megelőzhetünk egy komolyabb dugulást a lejjebb lévő csövekben.
Ha szifonok szétszedése és kitisztítása nem oldotta meg a problémát, vagy enélkül is biztosak vagyunk abban, hogy lejjebb keletkezett a dugó, akkor drasztikusabb megoldásokhoz kell folyamodnunk. Mielőtt azonban bármit tennénk, próbáljuk ki, hogy erős vízsugárral megoldható-e a dolog. Sok esetben a zuhanyrózsa letekerésével is csodákat tudunk tenni, ha a zuhanytálca-, a kád-, vagy a közelben lévő mosdókagyló lefolyója dugult el. Tegyük a zuhanycsövet a lefolyónyíláshoz, és nyissuk ki teljesen a csapot. A WC, vagy mosogató eldugulása esetén egy slag lehet a segítségünkre.
WC pumpa és csőgörény
Ha azonban a dugulás még mindig makacsul tartja magát, akkor jöhet a pumpálás. Ez a módszer nem mindig szerencsés, mert egyáltalán nem biztos, hogy megoldja a problémánkat, ha lejjebb tuszkoljuk a csőben a dugót. Mindenesetre egy próbát megér. Pumpálni többféleképpen lehet, és bizonyos helyzetek meg is kívánják a kreativitásunkat. Először is szögezzük le, hogy a WC kagylóhoz külön pumpát kell használni!
Mosdókagylót, vagy mosogatótálcát úgy is pumpálhatunk, hogy a túlfolyót alaposan bedugjuk, és a lefolyó szájára tapasztjuk a pumpát, de néhány esetben eredményesebb, ha a lefolyót dugjuk be, és a túlfolyó felől próbáljuk meg a pumpálást. A dugó helyzetéhez képest eldönthetjük, hogy kifelé szeretnénk-e azt mozdítani, vagy inkább lejjebb szeretnénk tuszkolni. Ha a pumpa segítségével „szívni” szeretnénk a dugót, akkor óvatosan kell lenyomnunk a pumpát, és az így keletkezett vákuumot kihasználva hirtelen felrántani. Természetesen ha lejjebb szeretnénk mozdítani a dugót, akkor ennek a fordítottját kell csinálnunk. Elárulom egyébként, hogy gyártanak kifejezetten nyomásra és szívásra való pumpákat is.
Ha a WC pumpa sem hozott kielégítő eredményt, akkor jöhet a lefolyótisztító spirál, vagy ismertebb nevén csőgörény. Vigyázzunk azonban, mert a laikus kezében nagyobb kárt tud okozni, mint hasznot. A csőgörényről elmondható, hogy használata igényel némi gyakorlatot. A flexibilis spirált bele kell tolnunk a lefolyócsőbe olyan mélyen, hogy elérje a dugulást. Ez akkor okozhat gondot egy laikus számára, ha a dugulás túl mélyen van, a cső pedig elég kanyargós. Az első kanyarban még csak-csak boldogulunk, de a másodikban már igen nagy türelem, vagy kézügyesség igényeltetik. A csőgörényt forgatni kell ahhoz, hogy leküzdje az ilyen akadályokat, és a dugulást. Szinte biztosra vehető azonban, hogy a kézi spirál forgatása nem fog elsőre menni, ezért sokan a hajtókar levágását, és az így maradt csonk fúrógépbe fogását alkalmazzák, ami általában nagyobb sikerrel kecsegtet.
Ha azonban a dugulás továbbra is fennáll, akkor nincs mit tenni, olyanhoz kell fordulni, aki ért az ilyesmihez! Nem kell azonban megijedni, egy egyszerű duguláselhárítás kiszállással együtt körülbelül 5 – 6 ezer forintba kerül, ha nem merül fel egyéb komplikáció. De lássuk be: karbantartani mégiscsak jobb!
|